Közéleti Zsörtölődések

Miről is van szó? 

A folyamat, amelyben az EU kifejezi nemtetszését amiatt, ahogyan egy tagállam bánik az EU alapértékeivel, három lépéses. Az elsőben megállapíthatják az alapértékek megsértésének VESZÉLYÉT. A másodikban pedig már magát a jogsértés TÉNYÉT. Ezt követően felfüggeszthetik az érintett tagállam EGYES JOGAIT, köztük a szavazati jogokat is.

Ki kezdeményezheti az első lépést? 

A tagállamok egyharmada, az Európai Parlament vagy az Európai Bizottság tehet erre hivatalos javaslatot.

Ki dönt róla?

A javaslat alapján a Tanács (tehát a tagállamok minisztereinek tanácsa) négyötödös többséggel és az Európai Parlament egyetértésével megállapíthatja, hogy fennáll az egyértelmű veszélye annak, hogy egy tagállam súlyosan megsérti a 2.cikkben említett alapvető értékeket* (ld. lent). Előzőleg a Tanács meghallgatja a kérdéses tagállamot, és ajánlásokat tehet neki.

Mikor következik a második lépés? 

Tulajdonképpen nincs előírva, hogy az első lépés megelőzze a másodikat. 

Ki kezdeményezheti a második lépést?
A tagállamok egyharmada vagy az Európai Bizottság.

Ki dönt róla?

Az Európai Tanács - azaz az állam- és kormányfők csúcstalálkozója. Ez a legfelsőbb szintű testület egyhangúlag kell szavazzon (az érintett állam nem szavaz). Előzőleg beszerzi az Európai Parlament egyetértését, és bekéri a kérdéses tagállam észrevételeit.  Megállapíthatja, hogy a tagállam súlyosan és tartósan megsérti a 2. cikkben említett értékeket. 

Mikor jön hát a szavazás felfüggesztése?

A harmadik lépés csak a második sikeres megtörténte után következhet. Ekkor a Tanács, minősített többséggel úgy határozhat, hogy a kérdéses tagállamnak egyes jogait - köztük a szavazati jogot - felfüggeszti. Természetesen a kötelezettségei továbbra is kötik az érintett tagállamot. 

Láthatjuk, hogy a folyamatban az EU minden szerve részt vesz, és igen jelentős többségi szavazáshoz van kötve, méghozzá abban a fórumban, amelyben a tagállamok kormányai képviseltetik magukat. Igen kicsi az esélye tehát annak, hogy bármelyik lépésben sikeres lenne a szavazás. Ilyen csak teljesen egyértelmű helyzetekben következhet be. Éppen ez volt a cél, mivel az EU maximálisan tiszteletben tartja a tagállamai szuverenitását. És éppen ezért rendkívüli a jelentősége annak, hogy az eljárást egyáltalán megindították. 

* 2. cikk: Az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.

A magyar értelmező kéziszótár szerint: "Kínos eset, cselekedet, viselkedés, amely általános erkölcsi felháborodást, megütközést, kínos feltűnést, megbotránkozást kelt másokban, sok szóbeszédre ad alkalmat."

Botrány az, hogy a bíróság döntését az ország legfőbb vezetői megkérdőjelezik, ezáltal a bíróság önálló hatalmi ág jellegét és a törvények uralmát vonják kétségbe. Botrány, hogy bármilyen nem tetsző bírói döntésre a reakció: megváltoztatjuk a törvényt! Ha a törvény alkotmányellenes, megváltoztatjuk az Alkotmányt!

Botrány, hogy az önkényuralom közepette még a törvények uralmára van képük állami vezetőknek hivatkozni.

Botrány, hogy Magyarországon ma csak egy törvény van: Orbán Viktor akarata.

Tény, hogy nincsenek törvények, nincs alkotmány. Jogi anarchia van, ex-lex állapot. 

Aki a Magyar Államtól kapott valamit, az nem hagyhatja el az országot, amíg le nem szolgálja az adósságát. Lásd: Janics Natasa. Janicstól kb. 45 millió forintnak megfelelő Eurót követelnek - nincs szó arról, hogy előre tájékoztatták volna erről a feltételről, netán maga is beleegyezett volna. Csak idén januártól írattak alá olyan szerződést a sportolókkal, hogy max. 15 millió forint bánatpénzt lehet követelni tőlük a külföldre távozásért.

Utólag diszkreditálni kellene az összes magyar Nobel-díjast, hisz talán mind külföldön végezték azokat a kutatásokat, amelyekkel beírták nevüket a történelembe? Amit tettek, mostantól nem szabad.

Mi a megoldás? Még a tanulmányok előtt elhúzni a csíkot, ahogy sokat teszik. Az egyetemet eleve külföldön kezdeni, hiszen az EUs szabad áramlások lehetővé teszik ezt. Feltétele persze a nyelvtudás - hát, állami pénzen már ezt sem lehet megszerezni. Az állam semmilyen piacképes tudást nem finanszíroz: sem a számítástechnikát, sem a nyelvtanulást, sem a felsőoktatást. Annál inkább az ideológiai agymosást. Helyeselném, hogy az állam vonuljon ki minél több területről, csak éppen nem ezt teszik. Bevonul. A távközlésbe, az energiaszektorba, a húsiparba, a médiába: azokra a területekre, ahol a verseny szabadságának kellene érvényesülnie. És kivonul a szociális támogatásokból, és az oktatásból. Az egészségügyet és a gyógyszerészetet pillanatnyilag nem értem, hogy kivonul vagy bevonul, de mindenesetre "átvonul". Sajátos, magyar út: az embernek hulljon a férgese, fokozódjék a (mesterséges) kiválasztódás, a piacon viszont virágozzék az én virágom, ha a többi belepusztul is. 

Visszatérve a cím témájához: "Itt élned, halnod kell." Keserves, és idejétmúlt üzenet, a rabság mítosza. De Janicsnak még csak nem is ez a szülőhazája. Idehozta nekünk a tehetségét, és mi leláncoltuk. Volt egy olyan remény, hogy Magyarország régiós oktatási és tudásközpont lesz: hát most aztán vonzó perspektívát kínál a külföldi tehetségeknek, meg a versenyképes ágazatoknak.

„Csökkentjük a rezsiket”

Nem amiatt emelek szót, hogy populista és álságos a döntés, hiszen azzal még csak nem a kispénzűeket segítik. A 200 négyzetméteres villákat 25 fokra felfűtőket sokkal több közpénzzel támogatja az állam, mint azokat a szegényeket, akik azért csavargatják a fűtésük gombját, hogy legalább este 18-20 fok legyen az apró szoba-konyhájukban. Nem beszélve azokról, akiknél még vezetékes gáz sincs, hanem fával, szénnel fűtenek. Akik nagy kertet locsolnak, és mindent csomagoltan vásárolnak, több vízért és több szemétért könyvelhetik el a kedvezményt. Ez merő igazságtalanság, populizmus, de annyira szokványos és bagatell, hogy emiatt nem ragadnám magamhoz a billentyűzetet.

A lényeg: hogy amikor globális klímaválság és energiaválság van, akkor ócsítják az energiát! Ennyire anti-zöld politikát hogyan vállalhat egy európai kormány? Ahelyett, hogy a takarékoskodást támogatná, és segítené elő. Inkább azt sulykolná a lakosságnak fantasztikus propaganda-gépezetével, hogy takarékoskodni kell az energiával, különösen a nem megújuló, fosszilis tüzelőanyagokkal. Ha annyira sokallják a szolgáltatók nyereségét, miért nem inkább a környezetvédő beruházásokra kötelezik őket? Miért nem a házak szigetelését, a megújuló energiaforrásokra való átállást támogatják?

A víz, csatorna és szemétdíj ugyanúgy a környezettel kapcsolatos: a szelektív hulladékgyűjtés melletti kampány helyett, hatékony vízgazdálkodás helyett a pazarlás ideológiáját hintik el. A politikai gyűlöletkeltő plakátok helyett inkább a vízzel való takarékoskodásra, a hőszigetelésre, és a szemét csökkentésére “uszító” plakátokat szeretnék látni!

Legyen csak drága az energia, vele a fűtés, a benzin és a víz. Ez a legjobb szabályozója a piacnak, a fogyasztásnak, egy értelmes és természetes korlát, azonkívül környezetbarát is. Aki spórolni akar, húzzon fel még egy pulóvert, menjen gyalog, takarékoskodjon a meleg vízzel. És aki önhibáján kívül nem tud spórolni, mert ócska járműre szorul, elavult a fűtése, rosszul szigetelt az ablaka, no annak segítsen a kormány a közpénzből. Pl. támogassa az öreg autók cseréjét, a házak szigetelését, tegye kevésbé bürokratikussá a napenergia bevezetésének támogatását.

De nem, a kormány hátrafelé halad. Nem csoda, hogy a megújuló energiaforrásokért elkötelezett személyek el vannak keseredve, és hiábavalónak érzik az erőfeszítéseiket. http://www.greenfo.hu/hirek/2012/10/31/lemondott-a-magyar-megujulo-energia-szovetseg-elnoke

Ha ehhez hozzávetjük, hogy nem kellenek az egyetemisták, nem kell az angol nyelvoktatás, és a számítástechnika az iskolákban, csak egy dologra következtetünk: a kormányunknak biztos információi vannak arról, hogy az idő kereke 2013-ban megfordul, és visszafele kezd pörögni. Ők pedig már ott akarnak lenni, a 19. században, mire a többiek megérkeznek!

Miért gondolom, hogy a pártoknak nincs helye a közszolgálati média irányításában, sem pedig a médiafelügyeletben?

A pártok civil szervezetek. Civileknek pedig helye van a médiairányításban. Csakhogy:

1. A társadalmi, gazdasági és kulturális érdekek képviseletét nem csupán és nem is elsősorban a pártok látják el. A pártok a választópolgárok bizonyos világnézet, értékrend szerinti hatalmi képviseletét látják el. A média világában ennek megvan a maga helye, de nem lehet kiemelt, főleg nem egyeduralkodó szerepe.
2. Magyarországon a pártok nem értékrendek köré rendeződnek, hanem – többé vagy kevésbé – karizmatikus személyek köré. Ezért sem hiteles képviselői egy-egy értékrendnek, még kevésbé a társadalom egy szegmensének, még kevésbé egy szakmai véleménynek.
3. A pártok nem stabil szervezetek. Változékonyabbak, mint egyes más civil szervezetek. Szerencsére mára hazánkban kialakult jó néhány olyan civil szervezet, amely évtizednél hosszabb múltra tekint vissza. Tevékenységük, az általuk reprezentált értékek képviselete, esetenként még személyi összetételük is, kevesebbet változott ezen idő alatt, mint ami a magyar pártok zöméről elmondható.
4. Hatalmi funkciójuknál fogva a pártok médiapolitikai kérdésekben hatalmi-gazdasági érdekeik mentén foglalnak állást, nem pedig szakmai, értékrendbeli szempontok mentén. Példa: el tudnánk-e képzelni, hogy a Nagycsaládosok Országos Szövetsége, a TASZ, vagy a Critical Mass három év elteltével gyökeresen különböző döntést hozzon egy elvi kérdésben? El tudjuk képzelni ugyanezt bármelyik pártról?
5. A pártfinanszírozás problémája miatt a magyarországi pártok különösen ki vannak téve a klientelizmus veszélyének.

A jó közigazgatási menedzsmentről olvasgatok mostanában és látom ám, hogy mindent pont fordítva kellene csinálni, mint ahogyan az utóbbi néhány (nem nyóc!) évben történt.

• A döntéseket a lehető legközelebb kellene meghozni ahhoz a helyhez, ahol azokat alkalmazni kell.
• Minél kevesebb hierarchiaszintre van szükség, mert minden egyes szinttel romlik az információáramlás.
• Nem jó, ha túl nagy a fluktuáció, gyakran cserélődnek az emberek. Így jelentős tudás vész el újra meg újra, és nem tud a bizalom légköre sem kialakulni.
• Nem jó, ha túl sok ember egyszerre megy nyugdíjba. Túl sok felhalmozott tacit tudás vész el.
• A döntésekbe célszerű bevonni a civil szervezeteket, a lakosságot, hogy a civil szférában felhalmozott tudást is hasznosítsuk. Ehhez számos módszer van, de mindegyiknek lényege az interaktív, személyes párbeszéd, és az informatív online webfelületek.

Ehhez képest a NER módi:

• Minden döntést a Miniszterelnök Hivatal hoz meg, akár egyénekre vonatkozóan; (új hír: az NFÜ feladatát is ez veszi majd át)
• Újabb hierarchiaszinteket ültetnek be minél több helyre (pl. miniszterek helyett államtitkárok, felettük egy miniszter, aki „koordinálja”  őket; járások)
• Teljes személycsere minél gyakrabban;
• A szenior állomány lefejezése az összes közszektorban; de úgy, hogy a tacit tudásukat se kedvük, se lehetőségük ne legyen átadni;
• Párbeszéd és informatív webes felületek helyett feleletválasztós teszt, millióknak, milliókból kiküldve.